troll-300x272A XXI. században gyermeket nevelő szülő újabb fogalommal kénytelen megismerkedni: cyberbullying, a virtuális térben zajló erőszak.  Miben nyilvánul meg, mit tehetünk, ha érintettek leszünk? Felvértezhetjük gyermekeinket a trollok támadásainak kezelésére?

 

Cyberbullying

Cyberbullying szándékos, többször megismételt, ártó szándékú cselekedet, mely az elektronikus kommunikációs eszközökön keresztül történik. Miért remek lehetőség a rosszindulatú megnyilvánulásokra az online közeg? Arctalanul, névtelenül letorkollható bárki – még igazán okot se kell szolgáltatni hozzá. Egyre inkább terjed a jelenség, aminek elsősorban a gyerekek a célpontjai, de felnőtteknek is egyre többen bújnak trollruhába, ha valaki elveszi a lapátjukat a virtuális homokozójukban. A sérelmek, frusztrációk, félelmek, komplexusok sok agressziót képesek termelni, ha valaki nem rendelkezik megfelelő copinggal, megküzdési móddal, az egyszerűbb utat választva a másik ellen irányítja. Az otthon legkisebb gyerek az óvodában esik neki a társainak.

Sajnos ma, aki a virtuális térbe belép, ki van téve a cyberbullying lehetőségének. A hangsúly itt már áttevődik magára a támadást indítóra a támadott helyett. Hatása azonban sokkal súlyosabb, mint a valós kirekesztő, gúnyolódó, megalázó szóban elhangzó üzenetek. Egyrészt mert az azonosíthatatlanság hite által sokkal durvább, bántóbb megjegyzésekre ragadtatják el magukat a mások „bőrébe bújó” trollok, ugyanakkor nem 1-2 ember füle hallatára hangzik el egy-egy odavetett szó, hanem akár több százan is láthatják a becsmérlő szavakat.

troll_meghatarozas

A cyberbullying, legyen az egy cég vagy közösség elleni támadás, nők vagy gyerekek zaklatása, ugyanazon tőről fakad, mint az erőszak offline térben zajló formái, fizikai vagy verbális megvalósulása.Egy-egy kritikus reakció persze nem minősül feltétlenül rögtön cyberbullyingnak, mert ennek fontos ismertetőjele az ellenségesség, a durvaság és a módszeresség. Aki biztosra akar menni, rendszerint akár egyszerre több trollal is indíthat támadást.

Mégis mit tehetünk, ha cyberbullying áldozatai leszünk mi vagy gyermekünk?

„A támadás a legjobb védekezés” – tartja  a közmondás, s relevanciája pont ezért megkérdőjelezhetetlen. Miért akarja valaki a másikat lejáratni, nevetségessé tenni, megalázni, megszégyeníteni? Milyen motivációk vannak ennek a hátterében?

A felszínen erődemonstráció: én vagyok az erősebb, ÉN megtehetem. Miért is kell demonstrálnia az erőt ahhoz, hogy feltűnjön, milyen kvalitásokkal is bír? A rejtett mozgatórugók: a saját gyengeséget, hibákat és hiányosságokat, inkompetencia-érzetet, az ebből adódó irigységet leplezni azzal, ha a másikat kiszolgáltatott, nevetséges, mások számára visszatetsző helyzetbe hozom. A gyerekek csúfolódnak, az erősebb elveszi a gyengébbtől a játékát, a nagyobb megüti a kisebbet, ugyanez történik a felnőtt homokozó online terében is.

„Amíg mások eredményeit szapuljuk,
nem kell szembenézni önmagunk hiányosságaival és hibáival.

Ez azonban veszélyes érzelmi folyamat, mert megengedő önmagunkkal szemben és
destruktív a másik felé,

amit azt is jelenti majd, hogy nem sok változás történhet a realitásban,
hiszen véleményezni mindig is könnyebb lesz, mint cselekedni.”
Tari Annamária

Érzik-e vajon ennek veszélyét a Z generáció, a globális falu gyermekei, a digitális bennszülöttek, akikről azt mondják, már „egérrel a kezükben” születtek? Számukra nincsenek határok, az online közeg szabadsága a végtelenség érzését adja, az információs szupersztrádán robogva minden információ elérhető számukra, kapcsolataik a virtuális térben köttetnek.

onertekeles

Mindezek hatására önértékelésük is más alapokon nyugszik. Az önértékelés, mely a saját értékrendből, magából a tevékenységből és mások visszajelzéséből adódik. A gyerekek számára 9-10 éves kortól a kortársak a referenciapontok, hozzájuk szeretnének hasonlítani, nekik akarnak megfelelni. A medializált életterükben az értékrend stabilitása még inkább megkérdőjelezhető, alakuló önazonosságuk által valós és virtuális határán táncolva még nem képesek tevékenységük alapján reális visszajelzésekre. Így különösen felértékelődik számukra mások visszajelzése, amit súlyosbít hogy a közösségi médiumokat ők már nem eszközként, hanem sajátos életterükként használják. Állandóan részének kell lenni a virtuális térnek, nem szabad kimaradni, mert attól félnek, akkor lemaradnak valamiről. Ez az azonnaliság, a reakció helyetti akció nyilvánul meg legtöbbször az internetes zaklatásban (is).

Az online tér határtalansága sok esetben a következmények nélküliség tévképzetét kelti. „Ugyan mi baj lenne abból, ha álnéven „beírnék” a Mari üzenőfalára, csak hogy egy kicsit bosszantsam?” És arctalanul, névtelenül, a saját identitást feloldva egy troll formájában, „Miért is ne bosszantanám még egy kicsit a másikat? Úgyse jönnek rá, hogy én voltam…”

Az ilyen támadásoknak a célja: a saját szorongó gyermeki ént egy hatalmaskodó felnőtt énbe bújtatni.  Mit tehetünk, mire tanítsuk gyermekünket?

  1. Mutassunk jó példát! (Belegondolni is rossz, milyen hatása lehet a gyermekre, ha megtudja, hogy szülei trollkodnak a világhálón.)
  2. Beszéljük át a világháló lehetőségeit, előnyeit, veszélyeit!
  3. Hívjuk fel gyermekünk figyelmét arra, hogy „az internet nem felejt”, amit egyszer közzétesz, az mások számára is hozzáférhető lesz.
  4. Ha internetes zaklatás gyanúja merül fel, tudatosítsuk gyermekünkben, hogy ennek a támadásnak milyen háttere van, erősítsük meg önértékelését a családból hozott értékekkel.
  5. És ami aranyszabály: Ne etessük a trollokat!

Forrás: www.modszerkocka.hu

Ne etesd a trollokat!