Mikor elindultunk nagyon jó hangulat volt a buszon. Mindenkinek jó kedve volt, viszont látszott az izgatottság mindenki arcán. Tisztában voltunk vele, hogy nekünk ez most egyfajta bevetés. Ugye itt ilyenkor mindenki a 007-es ügynökre gondol, de ez nem ilyesfajta bevetés volt. Itt a sportriporterkedés, fotózás, jegyzetelés, megfigyelés volt a fő cél. Mi korábban ilyesmin nem vettünk részt, és tudtuk, ez egy nagy lehetőség számunkra. Köszönjük iskolánknak, a Kovács Pál Baptista Gimnáziumnak a lehetőséget! Nos, akkor térjünk is a lényegre, milyen is volt nekünk ez a másfél napos ,,kaland”.
Kecskemét. Másfél órás volt az odatartó út. Körülbelül fél tíz fele értünk eme csodálatos városba. A helyszínmegtalálás volt a nehéz, mivel pár percig összevissza kacskaringóztunk Kecskemét főútján, és kis utcáin. Végül megtaláltuk a Sport Hotelt, amit kerestünk. Be is parkoltunk a busszal a hotel belső parkolójába. Gyönyörű volt a helyszín. A parkoló gyönyörű tujákkal volt tele. Csodás volt a légkör.
Miután leszálltunk a buszról, egyből be is mentünk a hotelba, ahol nagyon jó fogadtatásban részesültünk. Kaptunk egy ideiglenes szobát az első emeletre, ahová a cuccainkat bepakoltuk. Illetve ez volt a két kísérő tanár, Fehér Attila és Kovács Árpád szobája. Miután lepakoltuk a holmikatkat, indultunk is az első helyszínre, a Kecskeméti Uszodába, ahol Fehér Attila igazgatóhelyettes úr megvette mindenkinek az Öttusa Világkupa karszalagot.
Kisebb csoportokra voltunk elosztva. Összesen tizenhatan voltunk (tanárokkal együtt tizennyolcan). Az én csoportomban négyen voltunk. Két riporter, egy kamerás, illetve egy blogíró. Minket négyünket elküldtek Kovács Árpád tanár úr kíséretével a ,,lovak bemutatására“, amiről picit késtünk is. Itt főként díjugratást láthattunk (így mutatták be, mit tud a ló).
Ez különösen tetszett, mert ilyet még élőben nem láttam. Volt köztünk egy lány, aki lovas és Ő jobban értett ehhez a sporthoz, ami számunkra, előny volt, hiszen így tudtuk, valójában kit lenne érdemes meginterjúvolni.
Először csak nézelődtünk, fotóztunk/videóztunk kamerával, telefonnal. Megkérdeztük a szervezőket, hogy beengednek e minket a kordonokon belülre. Miután megpillantották a kezünkön a karszalagot, és mi tudattuk velük, hogy riportot szeretnénk készíteni, válaszul adták:-Kérésünk számukra parancs. Besétáltunk a díjugrató terület közepére, ahol a Magyar Öttusa Szövetség lovas edzője állt velünk szemben, és várta a kérdéseinket. Volt egy kérdés melyre edzőhöz méltóan, ,,legendás” választ kaptunk, mely ez volt: -Kit tart a legjobbnak azok közül, akiket edz? ,,Sajnálom, erre nem tudok választ adni, mert egy edző nem teheti meg azt, hogy kiadja a médiának a saját maga által tartott legjobbjának a nevét. Persze, én tudom, hogy ki a legjobb a csapatomban, de ezt nem adom ki másnak.”
Majd megpillantottuk Sós Attilát (ötszörös magyar bajnok) lóháton, amint a lovával a díjugrató helyszínre érkezett. Rettentően ügyes volt, egyszer sem hibázott a pályán. Hihetetlen érzés volt látni azt testközelből, amit eddig még csak a tv-n keresztül láttam. Ahogyan a mellettünk levő akadályokon ugratott át a lóval…majd odajött hozzánk lovával. Kérdeztük az eredményeiről, illetve tudtuk, hogy Ő is edzősködik, és így kérdeztük erről is. Volt olyan csapata, akikkel közös erővel négy nemzetek díját szereztek. Nagyon sok tanítványa versenyez, mint például Horváth Balázs, akit 3-4 évig edzett. Most jelenleg a Volán Fehérvárnál, illetve Pákozdon, és Pákozd környékieket edz. Miután sikerült őket meginterjúvolni, elindultunk mi is az uszodába, ahol a többi társunk volt.
Mikorra odaértünk, megpillantottuk a velünk szemben jövő két társunkat, akik az uszodánál voltak. Rettentően boldogan jöttek felénk, mondták, hogy képzeljük el micsoda élményekkel lettek gazdagabbak. Közös fotókat készítettek a versenyzőkkel, illetve ők is meginterjúvoltak egy-két versenyzőt.
Ezután bementünk mi is az uszodába, ahol a folyosó tele volt mindenféle nemzetiségi zászlóval ellátott bőrönddel. Itt kevés időt töltöttünk, mert utána várt minket a szálláson az ebéd.
Miután visszagyalogoltunk a szállásra, megkaptuk a végleges szobáinknak kulcsait. Átvittük a saját holmijainkat a szobáinkba, majd lementünk az ebédlőbe ebédelni. Az étel isteni volt. Az előétel gyümölcs leves volt, a második pedig milánói makaróni. A desszert pedig nutellás palacsinta volt. Ezután sziesztázhattunk másfél órát a szobánkban. A szobák nagyon korrektek voltak, jól voltak berendezve. Tv is volt, bár azt kevésbé használtuk.
Miután letelt a délutáni szieszta, a buszunk már várt is a parkolóban. Készen álltunk a második bevetésre. A helyszín pedig nem más, mint a Messzi István Sportcsarnok volt, ahol a női vívást nézhettük meg.
Nos, itt már mindenki egyben volt, senki nem ment el külön ide-oda, viszont a sportcsarnok területén lehetett menni bárhova. Nekem megvolt személy szerint, hogy kit keresek, a neve pedig nem más, mint Kovács Sarolta, aki világbajnok magyar öttusázó (jelenleg az Alba Volán SC sportolója).
Fontos kiemelnem, hogy neki sajnálatos módon öt héttel ezelőtt lágyéki sérvműtéte volt. Viszont az úszást most is magabiztosan megnyerte, illetve vívásban második lett. A szombati döntőben viszont 11. helyen végzett.
Én őszintén megvallva szinte végig csak Őt néztem, rettentően ügyes volt. Vívást is most láttam életemben először, számomra ez elég érdekes sport. Nagyon nehéz. De nagyon tetszett.
Mikorra végzett Sarolta (Saci),el addigra én már ott vártam. Egyből oda is mentem hozzá, szegény nagyon fáradt volt. Volt szerencsém vele közös képet készíteni. Nagyon örültem ennek az egésznek.
Miután a vívásnak vége volt, már mentünk is a következő helyszínre. A sport nem más, mint a kombinát volt. Itt a futás, és a lövés vállal főszerepet. Szintén csak nők szerepeltek. Én ott voltam a startnál, kordonnak támaszkodva. Ámultam, bámultam, néztem ki a fejemből. Azon gondolkoztam, milyen hihetetlen, hogy ennyi kitartással, és alázattal mit lehet elérni. Hogy ők is a ,,semmiből” kezdték, és most mégis itt tartanak. Hatalmas nagy motiváció volt számomra ez az egész nap.
Miután visszatértünk a szállásra, a vacsora már tálalva is volt. Az előétel franciasaláta volt egy feltekert sonkával a közepében, melyben torma volt. A második az rizs volt hússal, savanyúsággal. Illetve a desszert az gesztenyepüré volt. A kiszolgálás megint isteni volt. Ezután én és még az asztalnál ülő három lány társam beszélgettünk egy másfél-két órát. Meginterjúvoltak engem is. Sok mindenről kérdeztek, mint például arról, hogy számomra mit jelent a foci, milyen a csapattársaimmal a viszonyom…stb.
Az este folyamán mi négyen végig csak beszélgettünk, jól éreztük magunkat, de aztán alvás volt, mert másnap, reggeli után mentünk újra a sportcsarnokba, ahol már férfi sportolókat nézhettünk meg.
Eljött hát a reggel, így lementünk reggelizni. Svédasztal volt. Finom volt. Reggeli után már mentünk is a sportcsarnokhoz busszal.
Sok újat nem tapasztalhattunk, igazából csak a durvaság volt több, és az, hogy itt már férfiak voltak a versenyzők. Itt a magyarok közül Tibolya Pétert említeném meg, aki az UTE válogatott öttusázója. Ő szintén bejutott a döntőbe öt magyar társával.
Majd másfél óra vívás után mentünk úszásra, ahol a ,,C” csoport férfi úszását nézhettük meg. Kiemelném Marosi Ádámot, aki a legesélyesebb az olimpiai kvótára. Dobogón végzett, második helyezett lett összesítésben. Sőt, a dobogó harmadik fokán még egy magyar versenyző állt: Demeter Bence!
Ezen élmények után visszatértünk a Sport Hotelba összepakolni a cuccainkat, illetve ebédelni, majd hazaindulni. Az előétel egy fantasztikus raguleves volt, a másodikra sajnos nem emlékszem, a desszert pedig túrós gombóc volt tejszínnel leöntve.
Fantasztikus élményekkel zártuk ezt az elképesztően jó öttusa világkupát. Nagyon örültünk, hogy lehetőségünk nyílt erre az egészre. Remélem lesz még erre alkalmunk. Mindenki jól dolgozott, tettük a dolgunkat.
Köszönöm, hogy végigolvastad:
Kiszely Tibor,
2016.04.18
