Tanulmányi kirándulás értékelése

Pécset jártunk tavasszal az egri ősz helyett…

Pécset kirándult a csapat

A tanulmányi kirándulásunkat eredetileg 2017. őszére terveztük Egerbe, de a tehetségműhely indulásakor már láttuk, hogy túl kevés idő áll rendelkezésre a megszervezéshez – s időközben az egyéb adminisztrációs munka mennyisége megnövekedése miatt is – az időpontot áttettük 2018. tavaszára, a helyszínt is megváltoztattuk a tehetségműhely eredeti szellemiségéhez igazodva, valamint még egy nappal is toldottunk a kirándulási időbe. Így kerültünk Pécsre március utolsó hétvégéjén, azaz 2018. március 23-25-én.

A tanulmányi útra mind három foglalkozásvezető el tudott menni, a diákok közül csak egy hiányzó volt (Szilfai Bence). Az oda-vissza tértünket pedig bérelt kisbusszal vételeztük, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az utazás, s több időt tudjunk eltölteni Pécsen. A kirándulás helyszíneinek megtervezésénél figyelembe vettük Pécs környéki kisebb települések azon látnivalóit is, melyek a tehetségműhely témájához valahogy kapcsolódnak – így viszont a bőség zavarába kerültünk, s hogy ne legyen információdömping, kénytelenek voltunk Pécsre redukálni ottlétünket.

Az első nap delelőjén indultunk el, s a hosszú út végén vacsoraidőre érkeztünk meg Pécsre, szállásunkat elfoglalván estebédelni mentünk, minekután szabadprogramot adtunk a gyerekeknek, s magunknak.

Másnap azokat a helyeket látogattuk meg, melyeket eredetileg kigondoltunk. Elsőként a püspöki palota kertjébe mentünk, s a várfalak között sétáltunk a dóm felé, de a Cella Septichora látogatása következett – itt ismertük meg a terület kora keresztényi időszakát. Ezután a dóm, majd a középkori egyetem következett. Sétánk a dzsámi felé vezetett, ahol láthatóan elértük az célt, amit egy kettős vallású templom nyújthat: egyik fele keresztény, míg a másik fele iszlám vallásnak ad otthont – s ez békésen fér meg egymás mellett. Itt rövid elmélkedéssel zártuk utunk tanulmányi részét. Bár – délután alternatív módon – néhányan elmentek a Kálvária-dombhoz a „Nyolc boldogság”- kilátója területére, s – mintegy végezetül – onnan szemlélték meg az egész várost.

Másnap reggeli után kijelentkeztünk szállásunkról, s útba vettük Budapestet, ahová délután meg is érkeztünk telve tartalmas élményekkel.

Gellén Zsolt
foglalkozásvezető

[slideshow_deploy id=’640’]

Author: Szitt Zsolt